SZENTENDREI NOSZTALGIA
Megmutatjuk Szentendrét, a Dunakanyarban elterülő festők városát. Sétáljon végig a kockaköves utcácskákon, és kóstolja meg a magyar specialitást, a lángost, valamint egy helyi szerb borkülönlegességet, a Rác Ürmöst. Májustól októberig hajóval megyünk vissza Budapestre.
A Szentendre Nosztalgia program alatt egy belvárosi séta keretében ismerkedhetnek meg vendégeink a művészek városával, Szentendrével.
Szentendrei sétánk során idegenvezetőnk segítségével megismerhetik a Belváros látnivalóit (Várdomb, múzeumok, szerb templomok, Duna part), majd egyik magyar specialitásunkat, a Lángost kóstolhatják meg. Ezt követően szabadidőt biztosítunk, melyet vásárlásra vagy a Kovács Margit Múzeum, illetve a Marcipán Múzeum meglátogatására fordíthatnak Kedves Vendégeink.
INDULÁSOK:
Április-október: kedd, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap 14.00
November-március: kedd, péntek, vasárnap 10.00
A nyári időszakban (májustól szeptemberig) hajóval térünk vissza Budapestre, októbertől áprilisig, valamint alacsony vízállás esetén busszal. A kirándulás a Belvárosban ér véget.
ÁRAK:
A megadott ár tartalmazza a „pick up” szolgáltatást is, azaz a program kezdete előtt 30 perccel – igény szerint – elmegyünk vendégeinkért Budapest közigazgatási területén belül az Ön által megjelölt helyre.
Felnőtt |
10 000 Ft |
|
IDŐTARTAM: |
Gyerek 12 év alatt |
5 000 Ft |
|
4,5 óra |
GÖDÖLLŐ / SISSI TÚRA
Kövesse velünk végig Sisi életét és fedezze fel a Gödöllői Királyi Kastélyt, Erzsébet királyné és Ferenc József egykori nyári rezidenciáját. A falak is titkos történetekről mesélnek, jöjjön el és hallgassa meg Ön is, miről beszélnek.
Fedezzék fel velünk a világ második legnagyobb barokk kastélyát Gödöllőn! Erzsébet királyné (Sisi) és Ferenc József (Habsburg császár és Magyar Király 1867-1916) csodálatos nyári rezidenciájának látogatása során megismerkedhetnek az Osztrák-Magyar Monarchia történelmével, valamint a királyi család életével. Az állandó kiállítás termeiben zajló tárlatvezetés valamin a kert megtekintése után Fakultatív kávészünet a kastély kávézójában. (nincs benne a túra árában)
INDULÁSOK:
Nyári időszakban (áprilistól októberig) hétfő és szerda 10:00
Téli időszakban (novembertől márciusig - kivéve januárban) Csüt., Szo. 10:00
ÁRAK:
Az ár tartalmazza az ingyenes pick up szolgáltatást a túra indulása előtt 30 perccel.
Felnőtt |
9 500 Ft |
|
IDŐTARTAM: |
Gyerek 12 év alatt |
4 750 Ft |
|
3 óra |
GÖDÖLLŐ + LOVASPROGRAM
Egy nagyszerű párosítás: Fedezze fel velünk először a Gödöllői Királyi Kastélyt, Erzsébet királyné és Ferenc József egykori nyári rezidenciáját, majd legyen része egy kellemes sétakocsikázásban és tradicionális lovas programban.
Utunk először Gödöllőre vezet, ahol Erzsébet királynő csodálatos nyári rezidenciáját, a világ második legnagyobb barokk kastélyát tekinthetik meg Kedves Vendégeink. A látogatás során megismerkedhetnek az Osztrák-Magyar Monarchia történelmével, valamint a királyi család életével.
Következő állomásunk a Lázár testvérek farmja és lovardája, ahol a magyar hagyományoknak megfelelő üdvözlés, azaz a pálinka és a házi pogácsa elfogyasztását követően egy izgalmas lovasbemutató keretében ismerkedhetnek meg a lovasélet hagyományaival. Ezt követően részt vehetnek egy rövid lovaskocsis túrán, majd megtekinthetik az istállókat, és a legjellemzőbb magyar háziállatokat.
Ezután visszatérünk Budapest belvárosába, ahol a túra véget ér.
INDULÁSOK:
Április-október: kedd, péntek, vasárnap 09.00
ÁRAK:
A megadott ár tartalmazza a „pick up” szolgáltatást is, azaz a program kezdete előtt 30 perccel – igény szerint – elmegyünk vendégeinkért Budapest közigazgatási területén belül az Ön által megjelölt helyre.
Felnőtt |
14 000 Ft |
|
IDŐTARTAM: |
Gyerek 12 év alatt |
7 000 Ft |
|
4,5 óra |